Kérdés:

Egyesek azt mondják, mivel a Testgyülekezet üzenete Pál apostol börtönleveleiben jelenik meg elsősorban, így a többi levél nem róluk szól, következésképpen a kenyértörést és a bemerítkezést sem tartják szükségesnek gyakorolni. Erről mi a véleménye?

Megjegyzés: A börtönlevelek azok, amiket Pál apostol a börtönből írt. Nevezetesen: Efézus, Filippi, Kolossé és 2Tim. levél.

Válasz:

A rövid véleményem: nem látom helyesnek és az Igében alátámasztottnak azt a vélekedést, hogy mivel a börtönlevekben nincs szó a kenyértörésről és bemerítésről, ezért nem szükséges gyakorolni, sőt egyesek szerint ne is gyakoroljuk egyiket sem. Szeretném ezt az Igéből megmagyarázni.

1.) Miért gyakoroljuk a kenyértörést és a bemerítést?

Kenyértörés:

Azért, mert az Úr ezt kérte: Luk 22:19-20 És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nekik, mondván: Ez az én testem, mely ti értetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti értetek kiontatik.

Pál apostol által az Úr megismételte és kiegészítette: Olv. 1Kor 11,23-29

Az Úr nem kérte, hogy az Ő emlékezetére templomokat építsenek, nem kért zarándoklatokat, vagy más „nagy dolgot”, de a kenyér megtörését kérte, és Pál által olyan szentnek és fontosnak jelentette ki, hogy aki méltatlanul teszi, ítéletet von magára.

Bemerítés:

Különös, hogy maga az Úr is bemerítkezett. Azt mondta Bemerítő

Jánosnak, Máté 3:15 Engedj most, mert így illik nekünk minden igazságot betöltenünk. Az apostolok is gyakorolták a bemerítést. Még Pál apostol is!

2.) Miért merülhetett fel, hogy a Gyülekezetnek, Kr. Teste tagjainak nem szükséges, vagy nem kell kenyeret törni és bemerítkezni?

Tudtommal azért, mert úgy tartják, hogy mindkettő a királyságra érvényes, ránk nem vonatkozik. Az új szövetséget Izraellel kötötte az Úr, akikkel a régi szövetséget is kötötte. A bemerítés is Izraelnek adatott, mert a gyökerei az ószövetségi rituális mosakodásban vannak.

Azonban mind a kenyértörés, mind a bemerítés túlmutat Izraelen, a velük kötött szövetségen. Miért?

1. A kenyértörés a pászkavacsora folytatása volt. A pászkában arra emlékeztek, hogy Isten őket Egyiptomban a haláltól egy bárány vérének védelme alatt mentette meg. Az úrvacsorában pedig arra emlékezünk, hogy Isten igazi Báránya J. Kr., és az Ő vére nemcsak Izraelért folyt, hanem az egész világért. Ján 1:29 Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Íme az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit! 1Ján 2:2 És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.

A Gyülekezetnek, Kr. Testének tagjai nem voltak-e bűnösek? De bizony azok voltunk, és nekünk is szükségünk volt Kr. áldozatára! Ha Izrael, a királysághoz tartozók erre emlékezve megtörik a kenyeret, mi kevésbé legyünk hálásak az Úrnak, hogy Rá emlékezve ürítsük a hálaadás poharát? Nem gondolnám!

2. A bemerítés Jánosnál a bűnbánat és a megtérés jele volt. Máté 3:2 És ezt mondja vala: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa. Máté 3:6 És megkeresztelkednek vala ő általa a Jordán vizében, vallást tevén az ő bűneikről. A prófécia arról szólt, hogy a bűnbánóknak Isten megbocsát, és új szívet ad. Ez 36:25-27 És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságtoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok nektek új szívet, és új szellemet adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok nektek hússzívet. És az én szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataim-ban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.

Mindez a Gyülekezetben már megvalósult! Mi nem a megtérés miatt merítkezünk be, hanem annak a jeleként, hogy Isten minket Kr.-ba merített, és így új szívet, új szellemet kaptunk, és a Szt. Sz. képessé tett arra, hogy Isten akarata szerint éljünk. Róm 6:3-6 Avagy nem tudjátok-e, hogy akik megkeresztelkedtünk (=belemerültünk) Krisztus Jézusba, az ő halálába merültünk bele? Eltemettettünk azért ő vele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is [azok] leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek. Kérdezem: Mivel ez nem a börtönlevelekben van leírva, nem igaz ránk nézve? Persze, hogy igaz! Megtiltja az Ige a börtönlevelekben a vízbe merítést? Nem! Akkor mi gátolhat abban, hogy a vízbe merítéssel bizonyságot tegyünk arról, hogy J. Kr.-al együtt meghaltam és feltámadtam? Semmi nem gátol!

3.) Fontos-e, hogy a belsőt megmutassuk külső cselekedetekkel?

Ugyanis úgy sejtem, hogy akik nem tartják fontosnak az úrvacsorát és a bemerítést, azt mondják, hogy a belső valóság számít, nem a külső cselekedet. A külső lehet ceremónia, üres vallásosság. Igaz, hogy ilyen is lehet, de számunkra az úrvacsora és a bemerítés nem vallásos cselekedet, hanem a belső valóság külső megvallása.

De kérdezhetnénk: Fontos, hogy a belsőt megmutassuk külső cselekedetekkel? Fontos, egyértelműen fontos! Akkor is, ha sokan azt tartják: nem a külső számít, hanem a belső!

De gondoljuk meg a következőt! Isten az ember teremtése előtt eldöntötte, hogy Fiát halálra adja értünk. J. Kr. a Jel 13:8 szerint megöletett, e világ alapítása óta. Mi lett volna, ha ez csak az Atya és J. Kr. belsejében marad, nem mutatkozik meg cselekedetekben? Ha nem jön el az Úr Jézus testben, ha nem szenved, ha nem hal meg, ha nem támad fel? Róm 5:8 Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt. Szükség volt megmutatni a szeretetét. Számított a külső, amiben megmutatta a belsőt!

Róm 10:9 Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol. Figyeljük?! Nem elég a szívünkben hinni, a szánkkal is vallást kell tenni. Sőt életünkkel, cselekedeteinkkel is!

Ha hálásak vagyunk az Úrnak a megváltásunkért, J. Kr.-ért, mutassuk meg a kenyértörésben is, hogy emlékezünk Rá, nem feledkeztünk el Róla. Zsolt 103:2-3 Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnödet.

Ha hittel valljuk, hogy J. Kr.-al együtt meghaltunk és feltámadtunk, akkor mi gátol, hogy ezt a bemerítéssel is megmutassuk, és természetesen az Úrhoz méltó élettel és cselekedetekkel is.

4.) Nagyon óvatosnak kell lennünk az ilyen kijelentésekkel, ami a kérdésben is szerepel, hogy 1. csak a börtönlevelek szólnak rólunk, a többi levél nem; 2. a kenyértörést és a bemerítkezést nem szükséges gyakorolni.

Kétségtelenül igaz, hogy a Szentírásban nem minden rólunk szól, de minden hozzánk szól. 2Tim 3:16-17 A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

Csak arra mondhatjuk, hogy nem kell gyakorolnunk, aminek az elhagyásáról az újszövetségi részben, a levelekben egyértelmű kijelentés van. Pl., nem kell körülmetélkednünk. Egyébként nem szabad önhatalmúan kiválogatni, mi vonatkozik rám, és mi nem. Ugyanis kétségtelenül vannak különböző korszakok, és Kr. Teste, a Gyülekezet más, mint Izrael, más az elhívása, a feladata, de mégsem teljesen függetlenek egymástól. Ugyanaz az Istenünk, Urunk és Megváltónk. Ugyanaz a Szt. Szellem. Urunk, Jézus testileg zsidónak született. A Szentírást, az Újszövetséget is zsidók írták, mert Isten a Róm 3,2 szerint reájuk bízta az Ő beszédeit. A Szt. Sz. vezetése szükséges, hogy 2Tim 2:15 szerint helyesen hasogassuk az igazságnak beszédét. Ámen.